KönyvMoly Bl

KönyvMoly Blog

KönyvMoly Blog

Szent Johanna Gimi (vélemény)

2016. március 24. - Kéri Dalma
  1. Bevezetés

A Szent Johanna Gimi (SzJG) első része (kezdet) 2010-ben íródott és a sorozat egészen 2013-ig íródott. Írója: Leiner Laura
A Szent Johanna Gimi először öt majd később 9 részes lett. A 8. részből kettő van ugyanis ez egy könyv lett volna, de végül két külön könyv lett, a 8/1 illetve a 8/2.
A könyv főszereplője Reni (Rentai Renáta) aki szüleivel Pestről Budára költözik és a Szent Johanna (francia tagozatos) Gimnáziumba kezd el járni. És rengeteg dolog történik vele.

II. Részei

Szent Johanna Gimi (1.) Kezdet
covers_76690.jpg Szent Johanna Gimi (2.) Együtt
Szent Johanna Gimi (3.) Egyedül


















Szent Johanna Gimi (4.) Barátok
                                                        
Szent Johanna Gimi (5.) Remény
Szent Johanna Gimi (6.) Ketten

Szent Johanna Gimi (7.) Útvesztő
Szent Johanna Gimi (8/1.) Örökké
Szent Johanna Gimi (8/2.) Örökké

III. Vélemény

Számomra a Szent Johanna Gimi egy megváltás volt ugyanis megszerettem az olvasást illetve a karakterek, a drámai fordulatok illetve azok viccek nagyon hangulatossá tették ezt a könyvet. A szereplők viccesek, illetve mindenki ugy néz ki mint amilyen a személyisége. A tanárok nem azok a mindennapiak hanem viccesek, szigorúak, sértődékenyek. Nincs benne unalmas rész mert mindig történik valami. Ha kihagysz egy részt fogod a fejed hogy mi a franc történt mert már annyi minden történik egy részben hogy azok eléggé eldöntik hogyan fojtatódik a könyv.

IV. Pontozás

Kezdet: 5/5*: Nagyon tetszett hogy az első rész nem az az átlagos "bemutatom a szereplőket" rész.
Együtt: 5/5: Azok a párfordulatok mesések és a megfogalmazás is tökéletes csak túl gyorsan történik minden.
Egyedül: 5/4: Szomorú de mégis megtartotta a humorát.
Barátok: 5/5*: Minden jóra fordul és maga ami benne történik az valami mesés.
Remény: 5/5**: Ez valami szuper volt! A levél amit Reni írt valami fergeteges fordulatot okozott.
Ketten: 5/5*: Mindenki boldog és ez a lényeg.
Útvesztő: 5/5: Már készülnek Párizsba de ez azt jelenti hogy mingyárt vége a sorozatnak :(
Örökké: 5/5*: Párizs valami mesés és amikor az utolsó sorokat olvasod "nemár vége! Megyek és újra olvasom" érzésed lesz.

Köszönöm hogy elolvastátok és remélem kedvet kaptatok egy jó kis olvasáshoz! Viszlát!

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvmolyfan.blog.hu/api/trackback/id/tr768520304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vani81 2016.03.30. 14:41:02

<3 A legjobb könyv sorozat <3
süti beállítások módosítása